Murph, a kihívás!

Michael P. Murphy hadnagy az Egyesült Államok Haditengerészetének Tengerészeti Különleges Hadviselési egységénél szolgált, míg 29 éves korában, 2005-ben bevetés közben Afganisztánban életét vesztette. Cselekedetei alapján megkapta a legmagasabb szintű kitüntetést, a Becsületrendet.  A Crossfit közösség megemlékezésképp ’Murph Hero WOD’ néven egy hősi feladatsort állított össze, amit a fiatalon elhunyt SEAL tisztről neveztek el és amelyet így minden év májusának utolsó hétfőjén (az amerikai Megemlékezés Napján) világszerte teljesítenek. Nemcsak crossfit vagy katonai, hanem civil közösségekben is, hogy méltóképp megemlékezzenek.

A 2013-ban megjelent „A túlélő” (Lone survivor) című mozi filmben állítanak emléket a tragikus eseménynek, mely során a négy SEAL-kommandósból végül csupán  Marcus Luttrel maradt életben.

A feladatsor

Az eredeti sorozatot végig 20 fontos (9kg) súlymellényben kell teljesíteni, ami a következő:

 

A leggyorsabbak 40-45 perc környékén tudják teljesíteni ezt a feladatot, de az egy órán belüli időhöz is már komolyabb edzettségre van szükség. Az optimális teljesítmény érdekében a feladat teljesítése előtt azt ajánljuk, hogy fokozatosan szoktassuk magunkat a terheléshez, az alábbi edzésterv alapján.

Felkészítő program!

Végh Sándor kollégámmal készítettünk egy olyan 6 hetes intenzív edzéstervet, ami után felkészülten és magabiztosan tudod teljesíteni ezt a valóban nehéz kihívást!

A program első része súlymellény nélküli edzéseket tartalmaz.

Itt hozzászoktatjuk magunkat a gyakorlatok mennyiségéhez, majd elvégezzük mellény nélkül az egész feladatsort. Ez után kezdődik az igazán embert próbáló rész. A 3. hét után már minden edzés mellényben zajlik, ahol edzésről edzésre egyre nagyobb mennyiségekkel találkozunk, hogy a 6.hét végén magabiztosan tudjuk majd teljesíteni az eredeti feladatsort.

Írta.: Hostyánszki Krisztián

Xtrain – Súlymellény – 20kg – Terepszínű
25,990 Ft
• XTRAIN CLASSIC Súlymellény + Ajándék edzésterv! súlymellény 2.5kg-tól 20kg-ig...